2018. augusztus 28., kedd

Miért éppen Maldív-szigetekre utazzunk?
























Az Indiai-óceán gyöngyszemeként számon tartott szigetországba látogatva igazi földi paradicsomban érezhetjük magunkat az Egyenlítő közelében. A Maldív-szigetekhez közeledve, ha kitekintünk repülőnk ablakán már elénk tárul a gazdagon elszórt már már rikítóan fehér homokos parányi szigetek látványa, melyeket azúrkék színben pompázó, tengeri vulkánok által létrehozott korallzátony gyűrűk az un. atollok ölelnek körül.Itt nincsenek hegyek és általában 2,5 méternél magasabb pontok, mely különös atmoszférát kölcsönöz a trópusi világnak. Tenger szint feletti legmagasabb pontja 2,4 m.

A repülőtér Male is maga  egy sziget, mely éppen csak kiemelkedik az óceánból.Nagy izgalom a repülőn ülve, hogy pilótánk el ne kalkulálja a landolást. Szerencsésen megérkezve megkönnyebbülve dőlünk hátra és hangos tapssal jutalmazzuk a személyzetet. Innen a repülőtérről indulnak a transzferek az utasok által választott szigetre.

A mólónál ringatóznak a különféle motorcsónakok valamint a légi taxik. Bátran válasszuk foglaláskor a hidroplán transzfert, hiszen páratlan élményben lehet részünk.Kifutópályánk a víz felszíne. Már a beszállás is érdekes a szűk gépbe, segítséget kapunk, ha elvesztenénk az egyensúlyunkat.

Beindul a motor, a propellerek forognak, egyre gyorsabban és gyorsabban pörögnek......indulunk!  Vízcseppek verődnek fel az ablakon.Elérve az utazási 100 m-es magasságot elénk tárul a végtelen panoráma.  

Megérkezve a választott szigetre a gép pattan a vizen és immáron hajóként üzemel tovább,beúszik a mólóhoz, ahol már várnak minket.

Általánosságban elmondható, hogy a turisták által lakott valamennyi szigeten egy hotel van, melynek neve megegyezik a sziget nevével. Az egyszerűtől a luxus színvonalig bezáróan mindenki megtalálhatja kedvére valót, az egészen kicsi háborítatlan szigettől, a 2-3 km-es nagyságú szigetekig. Választhatunk víz fölötti, facölöpökön álló bungalót is. A szigetek alapterülete általában nem éri el az 1 km2-t.

Az aktívabb üdülést keresőknek a szolgáltatások széles skáláját nyújtó nagyobb szállodákat, mint pl. a Sun Islandot javasoljuk.

Nincs más dolgunk mint élvezni az életet, a szabadságot. Semmivel nem kell  törődni. Fő feladat az óceán morajlását hallgatni és gyönyörködni a látványban. A puha süppedős fehér homok szinte simogatja a talpunkat.

A levegő hőmérséklete egész évben 30C körüli, lágyan fújdogál a tengeri szellő, időnként előfordul trópusi zápor.A tengervíz sekély, kristálytiszta és meleg. A növényzet buja, fák, bokrok, pálmafák, banánfák, hibiszkuszok és egyéb trópusi növények, virágok mind megtalálhatóak.

A vízalatti világ nagyon népes a növényzetnek, szikláknak és rajtuk megtelepedett koralloknak köszönhetően. Sok halfajta megtalálható itt, pár centiméterestől kezdve a közel egyméteres példányokig. Formájuk és színük rengetegféle. Maldív szigetek egyben a búvárok paradicsoma is. Számos sziget rendelkezik búvárközponttal. Búvár túrákra jelentkezhetünk. Kölcsönözhetünk vízisport eszközöket is, mint búvár szemüveget, pipát, békatalpat.

A szállodák szervezésében részt vehetünk hajós kiránduláson, van éjszakai halászat lehetőség is.
Érdemes all inclusive ellátást választani,melyben egy 7 éjszakás tartózkodás esetén akár a kirándulás ára is benne lehet.

Szigetenként változnak a szolgáltatások és az árak.

A szállodák éttermében sokszor európai szakácsok gondoskodnak a vendégekről, ezért az európai ízvilág a jellemző.Természetesen azért megtalálható a jellegzetes maldív  és indiai konyha is. A kulináris élvezetek után ha van kedvünk, meglátogathatjuk a szálloda fitness termét is, majd az edzések után jót tesz a testnek és léleknek egyaránt egy energizáló masszázs.

Kellemes délutáni időtöltés lehet a szálloda bárjában, koktélt iszogatva, ellazultan gyönyörködni a narancssárga és rózsaszín színekben pompázó egyenlítői égboltban.A lemenő nap és az óceán találkozása rabul ejti az idelátogatót.

Reméljük Önt is utasaink körében üdvözölhetjük a közel jövőben!
Érdeklődését szeretettel várjuk irodánkban!



Sri Lanka körutazás és Maldív Paradise Island


Utasunk élménybeszámolója


Régóta terveztük a párommal, hogy egyszer elutazunk Sri Lankára, mert mindkettőnket nagyon érdekelt az ottani kultúra, illetve sosem voltunk még más kontinensen. Idén nyáron sikeresen összejött az utazás, a Safari Travel szervezésével, melyet egy Maldív-szigeteki utazással kombináltunk. Mindkettő feledhetetlen élményt nyújtott nekünk. 

Kora délután indultunk Budapestről, Emirates járattal, kb. 3 óra várakozási idővel Dubaiban. Sok jót hallottunk már erről a légitársaságról, szerencsére mi is csak pozitív visszajelzést tudunk mondani. Kedves, segítőkész, mosolygós személyzet, finom ételek.

Másnap délelőtt érkeztünk meg Negomboba, ahol az idegenvezető már várt minket. Erre a napra még nem szerveztek nekünk programot, csak az utazás fáradalmait pihentük ki, tudtuk, hogy mozgalmas napok elé nézünk. Délután bementünk a városba, ahol a láttunk egy kígyóbűvölőt, aki sípjával próbálta előcsalogatni a kígyót. Beültünk egy kis helyi étterembe, ahol kóstoltunk helyi ételeket, ami nekem mondjuk nagyon csípős, fűszeres volt, de a többieknek ízlett.  

Reggeli után elindultunk a Dambulla sziklakolostorához, mely a Világörökség része. Útközben láthattunk különböző jellegzetes ültetvényeket. Innen folytattuk utunkat Polonnaruwa romvárosba, ahol az idegenvezetőnk elmesélte, hogy ez egykor a birodalom egyik fellegvára volt, majd az idők során a feledés homályába merült, a növényzet teljesen benőtte, de mára a fontosabb épületeket feltárták. Továbbutaztunk Sigiriyába, ahol elfoglaltuk a szállásunkat. Sigiryát másképp oroszlánsziklának is hívják, egy több száz méter magas sziklára építetett a király magának erődítményt.

Másnap, ahogy megpillantottuk, elég nagy kihívásnak tűnk ennek megmászása, főleg mert nem vagyunk elég erős fizikumúak és ráadásul még nagyon meleg is volt. Nagyon magas, meredek, keskeny lépcsőn vezetett fel az út. Ahogy felértünk és megpillantottuk a tájat, rögtön tudtuk, hogy megérte a fáradozás. Innen továbbutaztunk Matale-ba, egy fűszerkertbe, ahol először körbevezettek bennünket a kerten, ismertetve a különböző növényféléket, majd a növényekből előállított termékeket mutatták be, melyek többségét kipróbálhattuk. A bemutató közben finom és különleges fűszeres teával kínáltak meg bennünket, majd a kert kisboltjában pedig minden bemutatott termékből vásárolhattunk. Hoztam haza friss fűszereket, fahéjat, vaníliarúdat, valódi kakóport. Kedvenceim a sleeping szirup az alvási problémákkal küzdőknek, illetve a különböző zsírégető hatású olajok. Megérkeztünk a hegyvidéki Kandy-be, ahol megérkezésünkkor kicsit szétnéztünk a városban, kaptunk egy kis szabadidőt, nagy volt a nyüzsgés a központban. Estére még szerveztek nekünk egy folklórműsort, a helyi Kandy táncosokkal, gyönyörű színes ruhában, maszkokban szórakoztattak minket és a végén, még tűzön is jártak. Következő nap folytattuk utunkat a Fog templomba, mely az egyik legnagyobb zarándokhely. Magával ragadó, ahogy a helyiek a földön imádkoznak, tele van minden virágokkal, a füstölők különleges illatokat árasztanak, és mindezt mezítláb járjuk végig. Következő megállónk egy botanikus kert volt, ahol nagyon szép és különleges növényeket találunk, nekem legjobban az orchidea ház volt, a világon itt található a legtöbb orchidea faj. Jó sok időt el lehet tölteni mire bejárjuk az egészet. Körutazásunk utolsó megállója az én személyes kedvencem volt, mert nagyon szeretem az állatokat. Egy elefántárvaházba látogattunk el, ahol az árván maradt elefántokat gondozzák. Néztük, ahogy fürdetik őket a folyóparton, de én még meg is etettem egy elefántot, szóval órákat el lehet itt tölteni. 

Itt véget ért a körutazás része, másnap átrepültünk kb. 50 perc alatt a földi paradicsomba, Maldív-szigetekre. Ahogy a repülőből megpillantottuk ezt a csodát, elmondhatatlan érzés fogott el bennünket. A repülőtéren minden szállodának van külön pultja, megkerestük a miénket, a Paradise Island Resortot, ahova gyorshajóval vittek el minket. A szigeten az egyedüli létesítmény maga a szálloda, ahol mi egy sima bungallowban laktunk, all inclusive ellátást választottunk. A víz sekély, kristálytiszta, a szebbnél szebb halakat szabad szemmel is tisztán láttuk. A hófehér, finom szemcséjű homokon, ahogy megcsillan a nap és a víz szinte vakító. 4 teljes napot töltöttünk itt pihenéssel. Javasolták nekünk, hogy mindenképp legyen nálunk sznorkel felszerelés. Végül alig tudunk kijönni a vízből, olyan volt mintha egy természet filmben lettünk volna. Több méter mélyen színes korallok, halak, leírhatatlan élmény volt. Tetszett, hogy a szálloda terület nem kell készpénzt használni, mindent lehet kártyával szobaszámra vásárolni. Mivel ez a legnagyobb sziget, ezért választottuk ezt, jobbnak láttuk biciklit kölcsönözni, így egyszerűbb volt a mozgás az étterem és a szobák között. Este nagy élmény volt a rája- és cápaetetés, melyet a móló végén található étteremnél végeznek. Az ellátás maximális volt, semmiben nem szenvedtünk hiányt, annak ellenére sem, hogy mindent hajóval hoznak a szigetre. 

Fájó szívvel indultunk haza a késő esti órákban, de tudtunk, hogy mindenképp visszatérünk még egyszer ide!


A tökéletes kikapcsolódás a Seychelle-szigeteken



Utasunk élménybeszámolója


Párommal a nászutunk helyszínéül a Seychelle-szigeteket választottuk, melyhez a Safari Travel szervezését kértük. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Nekik a szuper szervezésért. Minden gördülékenyen ment. Az Emirates járatával repültünk Dubaion keresztül. A várakozási idő sem volt sok, és a légitársaság is a jól megszokott színvonalat nyújtotta. 

A főszigetre érkeztünk, ahol a helyi képviselő várt minket. Segített az eligazodásban és a buszhoz irányított. A szállásunk a Berjaya Beau Vallon Bay volt, melynek valóban a leggyönyörűbb a tengerpartja. Bár a konyhája nem volt első osztályú, de ettől függetlenül a part és a környezet mindenért kárpótolt. 

Bár abszolút pihenésnek indult a nyaralásunk, de látva a gyönyörű szigetet, nem hagyhattuk ki, hogy felfedezzük. Így hát autót béreltünk és bár először nagyon furcsa volt a baloldali közlekedés, de pár óra múlva az ember megszokja, és csodálatos helyekre lehet így eljutni. Amit fontos megjegyezni, az hogy viszonylag keskenyek az utcák, ezért érdemes óvatosan vezetni, főleg, hogy a baloldali közlekedés is más a nálunk megszokottól. De bátran ajánlom mindenkinek, mert nincs nagy forgalom és tényleg megéri. 

Ahogy bejártuk a szigetet, mi is felfigyeltünk arra, amire már itthon felhívták a figyelmünket, hogy igencsak drága az étkezés, ezért érdemes már itthon félpanzióra befizetni. Az autóbérlésen kívül részt vettünk az iroda által ajánlott hajókiránduláson, mely során láthattuk a csodálatos sziklaképződményeket, óriási kókuszokat és teknősöket.  

Sajnos nyaralásunk kicsit rövidre sikerült, még néhány hétig el bírtuk volna viselni a paradicsomi környezetet. Egyszer még biztos visszatérünk. Köszönjük a Safari Travel Team-nek.























2015. Október

Miért éppen Madagaszkárra utazzunk?


Madagaszkár a világ negyedik legnagyobb szigete az Indiai-óceánban található, Afrika délkeleti partjaitól a Mozambik-csatorna választja el. A madagaszkári állat-, és növényfajok 80%-át a világon egyedül itt találjuk meg. A madagaszkári lakosság gyökereit Délkelet-Ázsiában és Afrikában leljük fel. E két kultúrából jött létre egy teljesen egyedülálló, hagyományait élénken őrző társadalom,amely teljes sokszínűségében és kreativitásában mutatkozik meg.


- A világ Legtöbb lemúrfaja ( 70 )

- A világ legtöbb orchideafajtája ( több, mint 900 )
- A világ legnagyobb vaníliatermelője
- A világ legtöbb majomkenyérfa fajtája
- A világ valaha élt legnagyobb madara
- A világ legkisebb és és legnagyobb kaméleonja ( 2mm és 70 cm)
- A világ egyik legfontosabb bálnamegfigyelő helye
- A világ egyik legszebb szigete ( Nosy be )
- És a világ legcsúnyább állatának kikiáltott véznaujjú maki


Madagaszkár éghajlata szubtrópusi, két évszak jellemzi : forró és esős évszak november és április közé esik, míg a május és október között enyhül a meleg és szárazabb idő. A két évszakot figyelembe véve a hőmérséklet átlag minimum és maximumai a következőképpen alakulnak : a tengerparton 20-35 Celsius fok nappal , és 10-20 Celsius fok éjszaka, míg a sziget belsejében nappal 15-30 Celsius fok, de éjszaka a levegő lehűlhet akár 10 Celsius fok alá.

Unesco Világörökségi helyszínek

A homokkőből , márgából és mészkőből álló mesebeli képződményt karszt tájak, felvidéki ,észkő alakzatok, lenyűgöző " tsingy csúcsok" és tűhegyes mészkő "erdők" jellemzik.Csipkézett és kilyuggatott belseje láttán az ideutazók könnyen a Holdon érezhetik magukat.Számos lemúrfajnak, madárfajnak ad otthont.


Ambohimanga-i Királydomb

Az ország legszebb helyének tartják a történelmi falut, mely egykor Madagaszkár királyának nyújtott otthont. A falvat körülvevő falak rózsafából készültek.


Atsinanana-i Esőerdők

Az Atsinanana-i esőerdők területe 6 nemzeti parkot foglal magába. A Világon csak itt megtalálható állat-és növényfajok 80-90 %-a endemikus! Döntő szerepet játszanak Madagaszkár egyedülálló biodiverzitásának túléléséhez azzal, hogy az ehhez szükséges ökológiai folyamatokat biztosítják és fenntartják.



Az UNESCO szellemi kúltúrális világörökségi listáján szerepel a Zafimaniry törzs fafaragó művészete. A Zafimaniry közösség az utolsó őrzője egy ősi fafaragó művészetnek.

További UNESCO Világörökségi várományos Helyszínek :



Betafo-i rizsföldek tájképe, Királyi Nyaraló a Tsinjoarivo-i Hegcsúcsok, a dél-nyugat madagaszkári Mahafaly törzs régiója, az Isandara-i sziklák és barlangok, az Antongona-i régészeti leletek, a Dél - Anjanaharibe Természeti Rezervátum és az Andrefana-i száraz erdők.


Néhány érdekesség Madagaszkárról:
- a világ egyik legszebb szigete itt található
- a makik csak Madagaszkáron őshonosak
- a világ harmadik legnagyobb korallzátonya Madagaszkár nyugati partjainál terül el
- a növényvilág több, mint 6000 fajt számlál
- a világon megtalálható 8 majomkenyérfa-faj közül 6 csak Madagaszkáron lelhető fel
- a madagaszkári emberek annyira tisztelik őseiket és halottaikat, hogy jelenlevőnek tekintik őket    
- a " fady" szó jelentése tabu, és ez meghatározza a malagasy társadalom életét
- malgas nyelven a Jó Reggelt - " Mbola tsara Manahoana"
- a lakosság 90%-a kevesebb,mint napi 2 euróból él
- Madagaszkár 1897-től 1960-ig francia gyarmat volt

És végül tudta-e , hogy Madagaszkárt a Lonely Planet útikönyv a világ 10 kihagyhatatlan úticélja közé választotta?























Utazzunk ide! meglátjuk hogy nem véletlenül...